Járványmegelőzés a Skintim szalonokban
Kedves Vendégeink,
A koronvírus-járvány ellenére a Skintim szalonok nyitva tartanak, minden szolgáltatásunk elérhető, a vendégeink és kollégáink egészsége pedig mindenek felett áll. Ezért az alábbi óvintézkedéseket tesszük és kérünk ezek betartására mindenkit. Aki picit is betegnek érzi magát, csak köhög vagy náthás, inkább maradjon otthon pár napot, gyógyultan pedig szeretettel várjuk, hiszen másokért is felelősséggel tartozunk.
Magyarország kormánya az elkövetkező órákban, napokban, hetekben felelősségteljes, elsősorban megelőző jellegű lépéseket fog tenni a koronavírus terjedése ellen. Aminek elsődleges célja, az olaszországihoz hasonló helyzet elkerülése. Így valószínűleg nálunk is korlátozni fogják a tömegrendezvényeket, koncerteket, sporteseményeket halasztanak el, vagy lesznek zártkapusok. Korlátozhatják a nagyobb tömegeket befogadó létesítmények működését, így például a mozik, színházak, koncerttermek tarthatnak majd zárva időlegesen, vagy csak korlátozottan nyitva. Iskolai szünetet rendelhetnek el, valamint látogatási tilalmat a kórházakba. A legfontosabb pedig, mert valójában ez a karantén lényege: korlátozhatják a be- és kiutazásokat az országból, egyes városokból, a koronavírus járvány terjedését meggátolva.
Nekünk a legfontosabb a Vendégeink és a Skintim kozmetikusok egészsége. Éppen ezért már a múlt hét óta minden szalonban 20 percenként fertőtlenítjük a levegőt és naponta több alkalommal fertőtlenítjük a kilincseket, berendezési tárgyakat. A kezelések során a Skintim kozmetikusok gumikesztyűt és szájmaszkot használnak, illetve minden vendégünket megkérünk arra, hogy érkezésekor alaposan mosson kezet, fertőtlenítsen.
Hogy a helyzet mennyire romlik, milyen gyorsan áll helyre a normális élet, elsősorban rajtunk múlik. Természetesen folyamatosan nyomon követjük a hatóságok intézkedéseit, haladéktalanul be is vezetjük a szükséges korlátozásokat. Egyelőre a nyitvatartási időnket, a szolgáltatásainkat nem kell korlátoznunk, raktárkészletünket is hónapokra előre feltöltöttük. Ha a karantén miatt a későbbiekben (nem a napokban bejelentésre kerülő korlátozások miatt, hanem egy későbbi, esetleg ezeket szigorító bejelentések okán) mégis időlegesen korlátoznunk kellene a Skintim szalonok működését, erről, és a korlátozások feloldásáról folyamatosan tájékoztatni fogjuk vendégeinket.